Bakelit Multi Art Center - VI. színházi befogadói pályázata

2012. május 10-én, hatodik alkalommal hirdeti meg színházi befogadói pályázatát a Bakelit Multi Art Center, aktuálisan a 2012/2013-as színházi évadára; független, alternatív, illetve struktúrával nem rendelkező hazai és határon túli társulatok számára már bemutatott előadásaik továbbjátszására, premier előadásokra valamint új előadások létrehozására is lehet pályázni. 
Műfaji meghatározás nincs.


Az elmúlt évek szakmailag folyamatosan erősödő befogadói pályázataink sikerére való tekintettel, hazai-és nemzetközi pozíciónk tovább erősödése mellett, valamint intézményünk önálló és előremutató piaci működésének köszönhetően a 2012/2013-as évadban a Bakelit Multi Art Center ismét várja olyan színházi és táncszínházi társulatok jelentkezését, akik szeretnék darabjaikat továbbjátszani, illetve akik próbahellyel nem rendelkeznek. A produkciós pályázat keretében pedig új produkciók létrehozására produkciós műhelyként, inkubátorházként kínáljuk partnerségünket intézményünk infrastrukturális keretein belül.

A pályázat beküldési határideje: 2012. június 30.

A Bakelit M. A. C. az alábbi segítséget nyújtja a befogadott társulatoknak:

A szakmai zsűri által kiválasztott társulatok számára teret biztosítunk a próbákhoz, illetve ahhoz, hogy bemutathassák előadásaikat. A helyszín mellett szakmai és infrastrukturális segítséggel is állunk a nyertes pályázók rendelkezésére.

  • A színházterem és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló egységek térítésmentes biztosítása.

  • Az előadást megelőző napokban próbalehetőség.
     
  • Európai színvonalú színháztechnikai kiszolgálás, előre egyeztetett és elfogadott rider alapján.
  • A nézőtér, illetve a játéktér igény szerinti beépítése mobil dobogórendszerrel, színháztechnikai berendezésekkel.

  • A díszletek, kellékek, jelmezek biztonságos tárolása a próbák és az előadások idejére.

  • Öltöző helyiségek biztosítása kiszolgáló helyiségekkel (zuhanyzó, mellékhelyiség).

  • -          Megfelelő létszámú technikai személyzet biztosítása (teremépítéshez, bontáshoz, technikai beépítéshez).
  • Próba és előadásnapokon az aktivitás előtt és után is takarítás.

  • Online/Offline promóció a Bakelit MAC honlapján, közösségi oldalain, blogjain, hírlevelében és szóróanyagain egyaránt, mely információkat angol nyelven is hozzáférhetővé tesszük külföldi érdeklődők számára.

  • Sajtó-és média megjelenés biztosítása kiterjedt sajtó-és médiakapcsolataink révén.
     
  • Jegyértékesítés a INTERTICKET országos hálózatában és a JEGY.HU rendszerén keresztül.

  • Promóciós anyagok (flyer, plakát) tervezése, kivitelezése és terjesztése.

  • Promóciós célzattal próba-és előadásfotók készítése, valamint az előadás teljes archiválása, videós rögzítése, megvágása, videóspot készítése a darabról, mely anyagokat promóciós célzattal a társulatok rendelkezésére bocsájtunk.

  • Írásos, videó és rádiós interjú készítése és eljuttatása média partnereink felé.

  • A Bakelit szerkesztésében létező rádióműsorba (Kontakt Rádió – Bakelit FM 87,6) vendégként meghívjuk a társulat képviselőit, az előadást háttérműsorral reklámozzuk.

  • Az előadás promóciójához programajánló szignált készítünk a Bakelit Hangstúdióban.

  • Adminisztrációs szolgáltatás színházunk irodájában (iroda használat, fénymásolás, laminálás, fax, nyomtatás, wi-fi, internet).

  • Határon túli-és vidéki társulatok részére szállást tudunk biztosítani intézményünk hosteljében (Factory Hostel Budapest). 

  • Innovatív elképzeléseinkkel, bővülő hazai-és nemzetközi kapcsolatrendszerünkkel, igény
     esetén szakmai tanácsokkal segítjük a társulatok munkáját.

  • Hosszú távú partnerség lehetősége intézményünkkel (közös projektek, közös pályázatok)

  • A nyertes produkciókat intézményünk, személyes megegyezés szerint akár több alkalommal is műsorra tűzi színházunk 2012/13-as évadában, valamint nemzetközi kapcsolatainkon keresztül a külföldi bemutatkozás lehetőségét is igyekszünk megteremteni.

Pályázási mód és feltételek:
A környezettudatosság kapcsán és persze egyszerűsége révén is, egy olyan pályázási rendszert dolgoztunk ki, amiben minimálisra csökkenthetjük a papírmunkát és így a felhasznált papír mennyiségét.

Ebből adódóan pályázni kizárólag online úton, weboldalunkon történő regisztráció után a pályázatok menüpontban található ÚTMUTATÓ szerint lehetséges.

Pályázni az online felületünkön található jelentkezési lap hiánytalan (minden pontja kitöltendő!) kitöltésével és a jelentkezési laphoz csatolandó mellékletek határidőre történő beküldésével lehet. 

Kötelezően csatolandó mellékletek:
- A bemutatandó előadás pontos ridere (nézőtér kialakítása, játéktér kialakítása, függönyözés, fény-és hangtechnikai igények, lámpapozíciók, speciális technikai elemek, hozott és igényelt díszletek, kellékek tételes felsorolása, személyzeti igények pontos megjelölésével)
- Hiánytalanul kitöltött és aláírt jelentkezési lap
- Motivációs levél (miért a Bakelitben szeretné bemutatni vagy létrehozni a társulat az előadást, min. 8-10 mondat)

A szerződéskötés feltételei:

- A Bakelit Együttműködési Feltételeinek elfogadása. (letölthető honlapunkról)
- Az előre meghatározott időhatárok pontos betartása, úgymint: a; helyszínbejárás a Bakelit képviselőjével és technikusával 60-90 nappal az előadás előtt. b; mindenre kiterjedő technikai rider elküldése, majd a Bakelit jóváhagyása után a technikai adatlap aláírása 60-90 nappal az előadás előtt. c; szerződéskötés az előadás előtt 60-90 nappal. d; sajtóanyag, szinopszis, nagy felbontású képek eljuttatása részünkre maximum 60 nappal az előadás előtt. e; a szerződéskötés előtt lefixált próbanapok és időpontok betartása.
- A társulat aktívan részt vesz közönségszervezésben, előadásonként legalább 50 nézőt garantál. (ehhez a háttértámogatást szolgáltatásaink alapján biztosítjuk)

A pályázatra minden társulat maximum három produkcióval pályázhat.

A pályázat a 2012/2013-as évadra szól.

A pályázat beküldési határideje: 2012. június 30.
A jelentkezők közül 8 - 10 produkciót fog a szakmai zsűri kiválasztani.

A fenti szolgáltatásaink és feltételeink tudatában, azok elfogadásával kérjük tisztelt pályázóinkat, hogy küldjék el minden részletre kiterjedő jelentkezési lapjukat. Az időhatáron túl vagy hiányosan (csatolandó mellékletek hiánya) kitöltött jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni és a zsűri részére eljuttatni.
A döntést 2012. július 15-én tesszük közzé a honlapunkon, illetve minden pályázót emailben is értesítünk.

A nyertes pályázókkal a kiértesítést követő napokban felvesszük a kapcsolatot a helyszínbejárással, technikai egyeztetéssel és a szerződéskötéssel kapcsolatban.


 
A pályázattal kapcsolatban további információk a szinhaz@bakelitstudio.hu e-mail címen illetve a 06-30-950-3780-as telefonszámon kérhetők.

Pályázati kapcsolattartó: Paróczay Csaba (+36 30 950 3780)

Üdvözlettel:

Bakelit Multi Art Center  

1095 Budapest, Soroksári út 164. 18-as épület

+36 1 347 0803
+36 1 347 0804 (FAX)

http://www.bakelitstudio.hu
http://www.facebook.com/bakelitmac

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése