Novella-, haiku- és fanfictionverseny

A strandszezon kellős közepén ismét szeretettel vár mindenkit a mondocon csapata. A rendezvény keretein belül újfent lehetőségetek nyílik a klaviatúrapattogtatásra. A rekkenő hőség, akár a füstölgő puskacső nyílegyenesen a víztartályok felé tereli a közönséget. Úgyhogy az írói verseny is, hódolva ennek „Utánunk a vízözön!” jeligével várja szeretettel a nevezni vágyókat. De a téma csupán opcionális, ettől eltekintve is indulhat akárki, életkortól és nemtől függetlenül.

Három kategóriában nevezhettek: Original, Fanfiction és Haiku. Mindhárom csoporton belül a zsűri által meghatározott legjobb öt írás közül kerül majd ki kategóriánként egy-egy első és közönségdíjas.

Pályázati határidő: 2012. július 08., éjfél

Kedves versenyzők!

Kérjük, olvassátok át az alábbi szabályokat, és tartsátok is be őket! Ezek figyelmen kívül hagyása kizárást von maga után!


A díjazottakat első kézből a rendezvényt záró eredményhirdetés keretein belül tudhatjátok meg. Valamint egy beszélgetésre is meginvitálnánk a kedves résztvevőket, illetve érdeklődőket az összejövetel folyamán. Itt a legjobb tíz-tíz művet beküldő íróval való beszélgetés mellett kötetlen társalgásra, firkászi eszmecserére is lehetőséget biztosítunk.

Az írások hossza maximum 20 000 karakter lehet (szóközökkel).

(Természetesen ez a haikukra nem vonatkozik, klasszikus értelembe vett haikukat várunk!)

A határidő: 2012. 07. 08., éjfél


Egy szerző összesen három írással indulhat. Ugyan lehetőség van arra, hogy egy művet többen, közösen írjatok, viszont nem áll módunkban több ajándékot adni, így nektek kell osztoznotok az egy emberes csomagon.

A fanfiction kategóriába beküldött írások kizárólag anime vagy manga adaptációk lehetnek és azok főszereplője – illetve szereplői – az adott anime vagy manga karakterei kell, hogy legyenek. De mellékszerepben természetesen feltűnhet általad kitalált is.

A műveknek magyar nyelven, a magyar nyelv helyesírását és nyelvtani szabályait követve kell elkészülniük. De ha nem latin betűs kifejezéseket használsz, akkor vagy a Magyar Tudományos Akadémia szabályai szerintit, vagy a Hepburn-átírást alkalmazd. Mindkettőt elfogadjuk, ám az írásodon belül légy következetes. Műved ne legyen vulgáris, a köz- vagy jó ízlést sértő.

Továbbá a zsűri tisztelettel kéri azokat a versenyzőket, akik a fanfiction kategóriában indulnak, hogy művükkel együtt egy (lehetőleg nem általuk írt) viszonylag részletes ismertetőt/összefoglalót is küldjenek a történetük alapjául szolgáló (anime/manga) forrásról maximum 1-2 oldal terjedelemben, az esetleges információhiány elkerülése érdekében.

A regisztrációkor kérjük, hogy a Név rublikába a polgári neved add meg! Ennek hiányában ki fogunk zárni a versenyből!

Az írásokat .doc kiterjesztéssel töltsd fel a megadott helyre, a dokumentum címében pedig a polgári neved és a történet címe szerepeljen az alábbi példa alapján:
Szabo_Krisztian_Harom_Gracia.doc

Ha ezeket az alapvető szabályokat megszeged, a történetedet kizárhatjuk a versenyből! Tehát, ha egy pályamű helyesírása nagyon gyenge, akkor nem fog a zsűri elé kerülni.

A történetnek a nevező saját szellemi termékének kell lennie, valamint újnak, még nem publikáltnak. Az internet is számít!

Ha a mű egy része vagy teljes egésze plágium, az azonnali kizárást von maga után!

A versennyel kapcsolatos kérdéseidet a fanfic@mondocon.hu címre vagy a megfelelő fórumtopikban tehetitek fel.

Abban az esetben, ha a nevezések nem érnek el egy bizonyos számot, akkor csupán legjobb ötöt hirdetünk vagy végső esetben a verseny érdeklődés hiányában elmarad.

Jó versenyzést!

Mucc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése