Nemzetközi gyermekrajz-kiállítás







A Világharmóniáért és a Nemzetközi Barátságért Nemzetközi gyermekrajz-kiállítás Bécsben

Szeretettel felkérjük intézményüket, hogy vegyenek részt a nemzetközi gyermekrajz versenyen.

A Világharmónia Futás 6 földrész 140 országában megrendezésre kerülő váltófutás, melynek célja, hogy elősegítse a nemzetek közötti barátságot. A 2012-ben Európában megrendezett váltófutás 49 országot kapcsol össze 25 ezer kilométeren, 200 ezer ember részvételével.
A futás február 23-án indult Portugáliából, és október 7-én Bécsben ér véget.

A RAJZKIÁLLÍTÁS MOTTÓJA: TEGYÜNK EGYÜTT A HARMÓNIÁÉRT.

Beérkezési határidő: 2012. augusztus 30.

Részvételi útmutató:
A gyerekek a világ minden részéről 18 éves korig nevezhetnek be.
korcsoport:
I. alsó tagozat
II. felső tagozat
III. középiskola
Magyarországon korcsoportonként az első 3 helyezett kap ajándékot.
Az első 60 alkotást kiküldjük a bécsi Világharmónia Futás záróünnepségen megrendezésre kerülő művészeti kiállításra. A nyertes képek a helyszínen megtekinthetők lesznek illetve a Világharmónia Futás honlapjára is feltesszük: http://www.worldharmonyrun.org/hungary

Ábrázolási technika
A gyerekek minden síkban használható technikát alkalmazhatnak.
A rajzlap nagysága lehet A6-os (képeslap) méretűtől az A3-as méretűig.
A rajz hátuljára kérjük feltüntetni:
Alkotó neve, osztálya, kora:
Iskola, intézmény neve, címe:
Elérhetőség: telefonszám, e-mailcím

Beérkezési határidő: 2012. augusztus 30.

Beküldési cím:
Madal Bal Kft 1183 Budapest, Gyömrői út 85-91
A beérkező alkotásokat nem tudjuk visszaküldeni.

Internet levelezési cím: vilagharmoniafutas@gmail.com Telefon: 20/2989-335

Néhány lehetséges téma:
Béke, világbéke, szeretet, egymás elfogadása-, a másság elfogadása
Harmónia felnőtt-gyermek kapcsolatokban; Ajándékozz egy mosolyt!
Barátság más vallású és nemzetiségű gyermekekkel
Szeresd a természetet! Védd a kerteket, parkokat! Ültess egy fát! Légy kedves az állatokhoz!
Segítsd a szegényeket és a rászorulókat!

forrás: pafi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése