“Tévutak” – fotópályázati felhívás

A ph21 Galéria „Tévutak” témakörben fotópályázatot hirdet.

Várjuk minden olyan fotográfus jelentkezését, akik úgy gondolja, hogy a „tévút” mint fogalom, vagy mint témakör megjelenik munkájában, és azt a szélesebb közönséggel is megosztaná. A témakör értelmezése teljesen szabad, egyéni és társadalmi szinten, szó szerinti és absztrakt, szimbolikus módokon is megfogalmazhatóak vizuális eszközökkel „tévutak”.

Pályázati határidő: 2012. szeptember 19. éjfél

A pályázat kiírója a ph21 Galéria, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő Szkéné Színház és a Vizuális Kommunikáció Műhely által közösen létrehozott, új, kortárs fotográfiai kiállítótér, melynek célja, hogy egyéni és csoportos kiállításokon keresztül teret adjon magyar és külföldi kortárs fotográfusok műveinek, kiállításain illetve honlapján igyekezzen reprezentálni a jelen fotográfiájának legújabb irányzatait és alkotóit.

Pályázati feltételek:

  1. Egy pályázó maximum 5 képpel pályázhat, ezek lehetnek egyediek, de egy sorozat részét is képezhetik.
  2. A pályamunkákat kizárólag elektronikus formában a submission@ph21gallery.com címre kell elküldeni, a tárgyban a „Tévutak” téma megjelölésével.
  3. A képek formátuma: 8 bit JPEG; Adobe RGB vagy sRGB; a hosszabb oldal maximum 1280 pixel; 72 dpi; maximum 1 MB.
  4. Minden file nevét az alábbi módon kérjük megadni: utónév, keresztnév első betűje, kép címe vagy száma. A file nevében ékezetes betűk ne legyenek, a szavak alsó vonallal legyenek összekötve. A file neve maximum 40 karakter lehet. (Kovács Patrícia „Útkeresés” című képe tehát ezt a nevet kapja: Kovacs_P_Utkereses.jpg; Horváth Tamás harmadik cím nélküli képe: Horvath_T_3.jpg)
  5. Az e-mail szövegében fel kell sorolni a beküldött képeket (cím vagy szám), és minden kép esetében meg kell adni a kép eredeti formátumát. Például: színes, 4304×2852, 15 MB, Nikon RAW (.NEF) file vagy 6×7 fekete-fehér negatív.
  6. Az e-mail szövegében meg kell adni a pályázó nevét és elérhetőségét (telefon, illetve e-mail cím, ha eltér attól a címtől amelyről a pályázatot beadja).
  7. Sorozatok esetében az e-mailben jelezni kell, hogy mely képek tartoznak egy sorozatba és milyen sorrendben. A képeket ebben az esetben számozni kell, és a sorozat címét kell megadni (ha van).
  8. A pályázathoz csatolni kell egy rövid műleírást vagy koncepciót, mely nem haladhatja meg az 1000 karaktert.
  9. A pályázat beküldési határideje: 2012. szeptember 19. éjfél (UTC+1).
  10. A pályázaton részt vehet saját alkotásával minden 18. életévét betöltött személy.
  11. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket,  miszerint a beküldött fotókat a ph21 Galéria a pályázathoz kapcsolódó kiállításon és honlapján (az alkotó nevének és a kép címének feltüntetésével) szabadon és térítésmentesen felhasználhatja, és ezzel kapcsolatban szerzői díjra nem tarthat igényt. A szerzői jogok és az alkotás az alkotó tulajdonában maradnak. A pályázó tudomásul veszi továbbá, hogy a beadott alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó szerzőt terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A rendezők fenntartják a jogot, hogy bármelyik, a pályázati feltételeknek nem megfelelő, vagy az emberi, illetve személyi jogokat sértő beadványt töröljenek a beadott pályázatok közül.
A pályázatokat a ph21 Galéria zsűrije 2012. szeptember 28-ig értékeli, majd a sikeres pályázókat e-mailben értesíti. A sikertelen pályázóknak nem küldünk értesítést. A zsűri által kiválasztott legjobb fotókat a ph21 Galéria első kiállításának keretében 2012. októberében mutatjuk be a Szkéné Színház előterében. A kiállítható állapotban lévő képeket október elején kell a sikeres pályázóknak eljuttatniuk a Galériába.

A ph21 Galéria honlapja virtuális kiállítótérként is működik, így azok az alkotók, akik nem kapnak lehetőséget a kiállításon való részvételre még mindig számíthatnak az interneten történő bemutatkozásra, a zsűri döntése szerint.

A zsűri tagjai:
Bátori Zsolt, egyetemi docens, igazgató, BME Vizuális Kommunikáció Műhely
Misetics Mátyás, egyetemi tanársegéd, BME Vizuális Kommunikáció Műhely
Novák Alexandra, egyetemi hallgató, BME Vizuális Kommunikáció Műhely
Stenczer Sári, független kurátor
Tana-Kovács Ágnes, művészeti programvezető, BME Szkéné Színház

További információk: submission@ph21gallery.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése