Rajtad is múljon! - Egynyári virágágy tervező pályázat

Szereted a virágokat? Szereted a színeket, formákat, mintákat merészen összepárosítani? Itt az ideje, hogy a papírra vetett álmaidat Budapest közterületein meg is valósítsd! Tervezd meg Te, hogy nézzen ki 2013-ban az egyik budapesti virágágy!

Pályázati határidő: 2012. szeptember 30.



A FŐKERT Nonprofit Zrt. és a FŐGÁZ közös, virágágy tervező pályázatot hirdet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A két közmű cég összefogásának, illetve a pályázatnak a célja, hogy felhívja a gyerekek és felnőttek figyelmét a zöld fontosságára, arra, hogy a városi tér a lakosságé, az Ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni. A pályázaton résztvevőknek - korosztályonkénti bontásban - lehetősége nyílik arra, hogy megtervezzék az egyik budapesti virágágyat, melyet 2013 tavaszán a FŐKERT Nonprofit Zrt., és a FŐGÁZ közösen meg is valósítanak. A II. János Pál pápa téren kialakításra kerülő virágágy elkészítését a FŐGÁZ a nyertesekkel közösen, egy környezettudatos gyermekprogramokkal és meglepetésvendéggel tarkított rendezvény keretein belül biztosítja.


A beérkező pályázatok előszűrését szakmai zsűri végzi majd, de a végső nyertest közönségszavazással döntheti majd el Budapest lakossága.

A pályázatban résztvevő helyszínek korosztályonként:

»   6-10 éves korosztály - Mikó utcai virágágy
»   10-14 éves korosztály - II. János Pál pápa tér
(ide egy új, 60 m2-es virágágyat alakítunk ki a FŐGÁZ támogatásával)
»   14-18 éves korosztály - Erzsébet tér
»   felnőtt - Eötvös tér

A részletes pályázati felhívás és a virágágyak alaprajzai letölthetőek a www.fokert.hu és a www.fogaz.hu weboldalról.

Pályázati kiírás megtekinthető: ITT

A pályázat kiírói:
                                                                                                  



Virágágy alaprajzok:

I. kerület - Vérmező

V. kerület - Eötvös tér


V. kerület - Erzsébet tér


VIII. kerület - II. János Pál pápa tér

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése