XXVIII. Vizuális Művészeti Hónap 2012







A Budapesti Művelődési Központ hagyományaihoz híven ismét meghirdeti pályázatát a Budapesten élő amatőr fényképészek és képzőművészek számára.


A 28. alkalommal megrendezésre kerülő VIZUÁLIS MŰVÉSZETI HÓNAP pályázat- és kiállítássorozat
lebonyolítására 2012. október 12. és 2013. január 22. között kerül sor.

A pályázaton való megmérettetés, majd a kiállítássorozaton történő bemutatkozás lehetőségét a fővárosban élő amatőr alkotók -
fotó, festészet, szobrászat, grafika és kisplasztika kategóriákban - pályázati úton nyerhetik el.

Pályázati határidők:

Fotó: 2012. október 12.
Grafika, Szobrászat, Kisplasztika: 2012.  december 7.
A budapesti pályázaton részt vehet minden fővárosi alkotó, aki elmúlt 16 éves és nem végzett semmilyen képző- és iparművészeti főiskolát, egyetemet, sem itthon, sem külföldön, és jelenleg sem hallgatója ilyen intézménynek, valamint hivatásszerűen nem foglalkozik alkotóművészeti tevékenységgel. Feltétel az is, hogy a benyújtandó alkotások az elmúlt két évben készültek, és a Vizuális Művészeti Hónap pályázatain még nem szerepeltek. A pályázatokra beküldött alkotásokat szakmai zsűri értékeli és dönt az egyéni díjak odaítéléséről is. A kiválasztott művek a Budapesti Művelődési Központ Galériájában kerülnek kiállításra. A díjazottak tárgyjutalomban részesülnek, illetve az alkotók a további kiállítási lehetőséget is nyerhetnek. A zsűrizés nem nyilvános, de befejeztével lehetőséget teremtünk arra, hogy a pályázók személyesen is érdeklődhessenek az eredményről, illetve konzultálhassanak a beadott művekkel kapcsolatban.

A Budapesti Művelődési Központ szakmai programjai - az Amatőr alkotók stúdiója, képzőművészeti konzultációk -segítik a pályázatra való felkészülést.

A díjazottak elnyerhetik az egyéni kiállítás lehetőségét is.

A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.


ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:

A beadásra szánt műtárgyakon feltüntetendő adatok:
név, lakcím, a mű címe, műfaja (technika), a készítés éve, méret.

A nevezés kétpéldányos nevezési lappal -
és a műfajonként és pályázónként 900 Ft nevezési díj befizetésével - a kategóriáknál jelzett időpontokban történik.

(
A nevezési lap - melyet elegendő a beadáskor kitölteni - beszerezhető a helyszínen: Budapesti Művelődési Központ - 1119 Budapest, Etele út 55. vagy letölthető a galeria.bmknet.hu vagy a http://www.bmknet.hu honlapokról.)

Információ: Vadócz Zsuzsa - 371-2783, 30-251-8707, muveszetek@bmknet.hu, galeria@bmknet.hu

A felhíváson látható alkotások az előző évi pályázat nyerteseinek munkái.

Balról jobbra: Fekecs Károly, Bujdosó Krisztina, Horváth Vera, Posavi Ildikó, Onestyákné Ágotai Mária, Mészáros Csaba


XXVIII. VIZUÁLIS MŰVÉSZETI HÓNAP 2012

NEVEZÉSI KATEGÓRIÁK

FOTÓ

Kiállítás: 2012. november 8-28.

Beadási határidő: október 12. 14.00-19.00 óra


Az alkotók
maximum 5 db (fekete-fehér vagy színes) képpel pályázhatnak, amely tartalmazhat 1 db sorozatot is.

A sorozat legfeljebb 8 képből állhat.
Az összetartozó képeket a hátoldalukon és a nevezési lapon is kérjük jelölni.

A zsűri fenntartja a sorozat megbontásának jogát.
A fotópályázat kötetlen témájú.
A kép mérete:
a hosszabb oldala kötelezően 30 cm legyen - a képeket paszpartu nélkül kérjük átadni. A kiírásnak nem megfelelő képanyagot nem zsűrizzük. (Nagyítást esetleg a díjazott képekből kérünk a zsűrizést követően.)

Személyes leadás
: 2012. október 12. 14.00-19.00 óra között a BMK-ban.
Az alkotások visszaadása
: a zsűrizés napján a konzultáció során, amelynek időpontjáról a képek átvételekor adunk információt, és 2012. december 6-7. 14.00-19.00 óra között a BMK-ban.

FONTOS:
Kérjük a visszaadási időpontok betartását!
A kiállításra nem kerülő műveket a zsűrizés napján, a kiállításra kerülőket megadott napokon lehet elvinni. A határidőben át nem vett alkotásokat nem áll módunkban megőrizni, azokat a pályázó címére és költsége terhére postázzuk.

A ki nem állított művekért felelősséget a visszaadási határidőn túl nem tudunk vállalni.


GRAFIKA, SZOBRÁSZAT, KISPLASZTIKA

Kiállítás: 2013. január 7-22.

Beadási határidő: december 7.


Grafika:
A pályázók legfeljebb három, bármilyen egyedi vagy sokszorosított grafikai technikával készült alkotást nyújthatnak be. A műve(ke)t paszpartuval vagy anélkül 50x70 cm-es, illetve 70x100 cm-es méretben kérjük, keret és üveg nélkül. Szobrászat: A maximálisan beadható művek száma 3 db, súlya max. 35 kg/db.

Kisplasztika
: Az alkotók műfajonként maximum 3-3 alkotással pályázhatnak.
Személyes leadás: december 7. 14.00 és 19.00 óra között
a BMK-ban.

Az alkotások visszaadása
: a zsűrizés napján a konzultáció során, amelynek időpontjáról a művek átvételekor adunk tájékoztatást, valamint a kiállítás zárását követően követően 2013. január 24-25-én 14.00-19.00 óra között a BMK-ban.

FESTÉSZET és TŰZZOMÁNC Kiállítás két részletben: 2012. november 30-december 15. és 2012. december 17-2013. január 4.

Beadási határidő: november 9.

A pályázók kötetlen témában legfeljebb három (egyenként max. 1 m2 méretű) alkotással nevezhetnek. A festménysorozat egy műnek számít, amelyet a zsűri megbonthat. (A papíralapú pasztellképek festészeti kategóriához tartoznak.) Az alkotásokat kiállításra alkalmas állapotban kérjük leadni
(hátán fogazott akasztóval ellátva). Személyes leadás: november 9. 14.00 és 19.00 óra között a BMK-ban.

Az alkotások visszaadása
: a zsűrizés napján a konzultáció során, amelynek időpontjáról a képek átvételekor adunk tájékoztatást, valamint az első kiállítás zárását követően december 18-19-én 14.00-19.00 óra között és a második kiállítás zárását követően 2013. január 8-9-én 14.00-19.00 óra között a BMK-ban.
Budapesti Művelődési Központ

1119 Budapest, Etele út 55.

Telefon: 371-2760, e-mail: bmk@bmknet.hu,

honlap:
http://www.bmknet.hu, galeria.bmknet.hu Felelős kiadó: Margittai Katalin igazgató

forrás: pafi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése