Budapest Film Forgatókönyvíró Pályázat 2013

A forgatókönyvíró pályázat célja, hogy a szakmában még nem járatos – vagy éppen szárnyaikat próbálgató – fiatal írók lehetőséget kapjanak tehetségük megmutatására és kapcsolatba kerülhessenek a filmipar jelentős producereivel, rendezőivel és forgatókönyvíróival.

Éppen ezért a pályázatra 18-35 év közötti szerzők vagy szerzőpárok ötleteit várjuk.

Pályázati határidő: 2013. március 24.



Az első fordulóban még nem kell kész forgatókönyvet küldeni, csak filmötletet. Mit jelent ez pontosan? Pályaműként három dokumentumot várunk a jelentkezőktől: egy szinopszist; egy treatmentet és egy dialóg jelenetet. Ennek részteles formai és tartalmi követelményei itt találhatóak.

Fontos, hogy csak olyan pályaművek nyújthatók be a a forgatókönyvíró pályázatra, amik nem vettek részt a Budapest Film Kft. első, tavaly megrendezett pályázatán.

Egy szerző, vagy szerzőpár egy művel pályázhat, ami lehet saját ötlet vagy adaptáció. Utóbbi esetben csatolni kell a pályázathoz a mű eredeti jogosultjának felhatalmazását.

Ahhoz, hogy a kiírás minden szempontjának, formai és tartalmi elemének megfeleljen a pályázatod, mindenképpen olvasd át a hivatalos kiírás szövegét, illetve mielőtt belekezdenél az írásba, böngészd át a honlapot.

Formai követelmények

A pályázat I. fordulójában nem kész forgatókönyveket, hanem – az alább meghatározott formában és tartalommal – fantáziadús, szellemes filmötletet várunk a jelentkezőktől.

A filmötlet témáját és műfaját tekintve szabad kezet adunk minden pályázónak, pusztán annyi megközésünk van, hogy a történet helyszíne Magyarország legyen.

A pályázatra eredti műveket, illetve adaptációkat várunk, így nem lehet olyan ötletet/művet küldeni, ami vételi jog alatt áll, vagy már eladott műnek minősül.

Mit kell tartalmaznia a pályaműnek?

- Szinopszis: a történet ismertetése, összefoglalása minimum 1/2, maximum 1 oldalban
- Treatment: a történet részletes felvázolása maximum 5 oldalnyi terjedelemben,
- Dialóg jelenet: egy legalább 2 szereplős jelenet részletes kidolgozása párbeszédekkel, maximum 3 oldalnyi terjedelemben.

Tipográfiai követelmények: TIMES NEW ROMAN betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz, 2,5 cm-es margók. Formátum: Doc, RTF, Docx, PDF

Jelentkezési határidő: 2013. március 24. 23:59

Fordulók

Első forduló

A pályázat első fordulója a pályaművek beküldésének és elbírálásának időszakát foglalja magába, vagyis nem konkrét forgatókönyveket várunk, sokkal inkább ütős és kreatív ÖTLETEKET. A tartalmi és formai követelményeknek megfelelő pályázatokat a Budapest Film Kft. és mentorcsapata értékeli, majd 15 pályázatot juttat tovább a második körbe.

Szempontok, amiket figyelembe veszünk:

- koncepció
- íráskészség
- dialógus
- történet eredetisége
- megvalósíthatóság

A megszokottól eltérő, bátor történetválasztás és az egyedi hangvétel előnyt élvez az elbírálás során. Légy kreatív és szellemes, küldj egy megnyerő ötletet. Ne csak az asztalfióknak írj!

Tartsd észben, hogy a jelentkezés határideje 2013. március 24. vasárnap 23:59

Második forduló
Túljutva az első fordulón, a kiválasztott 15 pályázat alkotója meghívást kap a 2013 májusában megrendezésre kerülő pitch szakmai fórumra.

Célunk, hogy az élvonalbeli és nemzetközileg is elismert filmes szakemberek – forgatókönyvírók, rendezők, producerek -, illetve a mentorok közelebbről is megismerjék a pályaműveket.

A tehetséges és alkotni vágyó pályázóknak lehetőségük nyílik, hogy ismertessék filmötletüket és felkeltsék a jelen lévő filmes szakemberek érdeklődését.

A pitch fórumon a 15 ötletet egy szakmai zsűri hallgatja meg és értékeli, majd a forduló lezárásaként a legjobb 5 ötletet továbbküldi a harmadik fordulóba.

Harmadik forduló

A harmadik fordulóval elérkeztünk a végső megmérettetés szakaszába, amely egyben a hosszabb alkotói folyamat periódusa is. A májustól októberig tartó időszakban a még versenyben maradt pályázóknak egy kész forgatókönyvet kell megírniuk az előzetes ötletük alapján.

A második fordulóban kiválasztott 5 pályázó mellé kisorsolunk egy-egy mentort, vagyis tapasztalt és hivatásos forgatókönyvírókat. Az ő feladatuk egyfajta szakmai iránymutatás és terelgetés, de az írás folyamatában nem vesznek részt.

A több hónapos alkotói fázist követően az elkészült forgatókönyvek közül az erre az alkalomra felkért, neves személyiségekből álló zsűri választja ki a nyertest.

A Budapest Film Kft. a legjobbnak ítélt alkotást 500 000 forinttal honorálja!

Hogyan jelentkezhetek?

Az első lépések

- Az első és legfontosabb lépés, hogy alaposan böngészd át a honlapot és olvass el minden fontos információt! Tudod, mik a pályázat feltételei? És hogy milyen fordulókra számíthatsz? Csak ha már minden világos, akkor vágj bele!
- Készítsd el a pályaművedet: egy treatmentet, egy szinopszist és egy jelenetet várunk Tőled. A részletes tartalmi és formai követelményeket itt találod. Légy kreatív és szellemes, a merész ötletre is nyitottak vagyunk!
- Nem világos, mit jelent a treatment? Fogalmad sincs, hogyan kell megírni egy jó szinopszist? Ne aggódj, segítünk: a tippek és trükkök menüpont alatt mindent elolvashatsz a forgatókönyvírás alapjairól.
- Minden kész? Nincs más hátra, mint elküldeni a jelentkezést! Add le online a pályázatod, töltsd ki a hozzá tartozó elektronikus adatlapot és kész:)
- A jelentkezést követően nincs más dolgot, mint várni. A határidőt követő hetekben mindenkit e-mailben értesítünk a döntésünkről. A legjobb 15 ötletet pedig pitch-re küldjük!

Tartsd észben a legfontosabb dátumot: a jelentkezés határideje: 2013. március 24.

Sok sikert és kreatív ötletmorzsákat kívánunk mindenkinek!

Kérdésem van!

Kérdéseidet a script@budapestfilm.hu email címen tudod feltenni VAGY keresd fel a pályázat facebook oldalát: www.facebook.com/blablabla. Kérdezz bátran, segítünk

forrás: sff.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése