A Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület alkotói pályázatot hirdet „Magyar és kínai találmányok” címmel.

- Beküldési határidő: 2013. július 15.



Az 5000 éves Kína a világ egyik legősibb civilizációja, így talán nem is meglepő, hogy ősi találmányok sokasága eme páratlan történelemmel rendelkező országhoz köthető. Kína tudományos élete számos tudományág területén már az ókorban igen fejlettnek volt mondható, említhetnénk akár a matematikát, a kémiát, a biológiát vagy a csillagászatot, melynek köszönhetően felfedezések sokaságával lepték meg a világot már évezredekkel ezelőtt. Gondoljunk akár a négy nagy kínai találmányra, a papírra, a selyemre, a porcelánra vagy az iránytűre, de nekik köszönhetjük az ecsetet, a nyomtatást, az abakuszt, de sokak szerint még a golfjátékot is.

Habár hazánk történelme évezredekre nem veszethető vissza, és nem vagyunk a világ egyik legnépesebb állama sem, azonban egy dologban mindenképpen hasonlítunk, mégpedig a világviszonylatban kiemelkedő jelentőségű találmányok számában. Számos olyan magyar találmány látott napvilágot az elmúlt évszázadokban, mely nagy hatással volt a világra, így például a C-vitamin, a telefonközpont, a golyóstoll, a rubik-kocka, a biztonsági gyufa, a dinamó vagy akár a számítógép.
Éppen ezért jelen pályázati kiírásunkkal arra a kérdésre keressük a választ, hogy a mai magyar gyermekeknek mi jut eszébe, ha azt hallják, hogy magyar és kínai találmányok? Továbbá felhívásunkkal szeretnénk emléket állítani az ókor nagy kínai felfedezőitől, az elmúlt évszázadok nagy magyar feltalálóiig.

Levélben várjuk a pályázók rajzait, festményeit, montázsát vagy akár fogalmazását…, hogy közösen emlékezzünk a világot rengető kínai és magyar találmányokra és azok felfedezőire!

Nevezési kategóriák


Egyéni
Alsó tagozatos diákok
Felső tagozatos diákok
Csoportos
Alsó tagozatos osztályok
Felső tagozatos diákok
Alkalmazott technikák, formák:
Rajzolás, festés, képregény, szobor, figura…
vízfesték
tempera
olajfesték
filctoll
tollrajz
zsírkréta
pasztell
montázs
kollázs
vegyes technika
fotóalbum, fotómontázs
...

Nevezési feltételek

- Egy pályázó pályaművének minimum egy magyar és egy kínai találmányról kell szólnia. Ennek kivitelezése egy alkotáson belül vagy akár egy-egy különálló alkotáson is megvalósítható.
- Kizárólag olyan pályaművet fogadunk el, mellyel más pályázaton nem indult az alkotó.
- A pályázaton kizárólag saját alkotással lehet részt venni.
- Csoportos nevezésnek minősül, amennyiben az iskolás csoport legalább 75 %-a hozzájárul a mű elkészítéséhez.
- A pályázati anyag beküldésével a pályázó automatikusan elfogadja a pályázat részvételi kiírásában foglaltakat és hozzájárul, hogy a szervező a beküldött és kiválasztott alkotásokat a honlapján, promóciós anyagaiban, rendezvényein térítésmentesen, időbeli és minden egyéb korlátozás nélkül használja, a pályaműveket kiállításokon, rendezvényeken szerepeltesse.
- Az alkotó nevét, életkorát, nevezési kategóriát, az elérhetőségét (cím, telefon, e-mail cím) és a pályamű címét kérjük a mellékelt nevezési lapon és a beküldött munka hátoldalán vagy alján olvashatóan feltüntetni. Csoportos nevezés esetén az oktatási intézmény adatait, a csoport nevét is kérjük megküldeni.
- A szervezőket nem terheli felelősség az olvashatatlan vagy téves adatszolgáltatásból eredendően.
- A pályamű elküldésével úgy tekintjük, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez.
- A pályamű beküldésével a pályázó törvényes képviselője hozzájárul ahhoz, hogy az alkotás a versenyt követően további felhasználásra kerüljön (a pályaművet nem kapja vissza az alkotó).


A pályaművek beküldése:

- Beküldési határidő: 2013. július 15.
- Beküldési cím: Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület 1039 Budapest, Pünkösdfürdő utca 38.
- A borítékra kérjük ráírni: „Magyar és kínai találmányok”
- Az eredményhirdetésre 2013. szeptember 27-ig kerül sor.
- A nyerteseket elektronikus levélben vagy telefonon tájékoztatjuk.

Az elbírálás szempontjai:

- A pályázat szabályainak betartása.
- A pályaművek beküldési feltételeinek teljesülése.
- A benyújtott alkotásnak a pályázati címhez való kreatív kapcsolódása.
- Minden nevezési kategóriában a legszebb, legötletesebb pályamunkákat díjazzuk.
- Különdíjban részesül, aki a legtöbb kínai és/vagy legtöbb magyar találmányt a legötletesebben sorolja fel, illetve különdíjban részesítjük a Wikipédiában történő legjobb szerkesztéseket, beírásokat…
- Amennyiben a gyerekek szülei és felkészítő pedagógusai is kedvet kapnak saját (egyéni) alkotás készítéséhez, külön kategóriában ők is részt vehetnek pályázatunkon. A legjobban sikerült alkotásokat ez esetben is díjazni fogjuk.
- Támogatóink jóvoltából sok-sok értékes nyeremény vár a pályázókra (osztálykirándulás, könyvek, játékok, gasztronómiai meglepetések, Kung Fu bemutató, kalligráfia oktatás, oroszlántánc bemutató és még sok meglepetés…)

Jó munkát kíván a pályázat kiírója a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület!

További együttműködő partnerek:
Konfuciusz Intézetek, A Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, A Nemzetközi Chan Wu Szövetség
A szervezők a változtatás jogát fenntartják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése