A Három Hét Galéria fotópályázatot hirdet

A Három Hét Galéria második alkalommal hirdeti meg „Hommage” pályázatát.

A pályázat célja továbbra is - a tisztelgés mellett-, hogy friss, előremutató, fantáziával megáldott műveket mutasson be a galéria. Nem titkoltan lehetőséget szeretne adni azok számára is, akik eddig egy-egy szűk szakmai zsűri által elvárt igényeknek nem tudtak megfelelni. A pályázat tehát mindenki számára nyitott, a színvonalat csak a verseny komolysága fogja meghatározni ez évben is.

Pályázati határidő: 2012. november 14. éjfél


Idén is lehet a pályázó célja az ihlető kép „másolása” saját szemléletével fűszerezve, de sokkal inkább arra számítunk, hogy a kép olyan inspiráló erővel bír majd, hogy az alkotó továbbgondolva az ismert képet olyan előremutató alkotást hoz létre, melynek alapja ugyan a kép, mégis átszakítva a kiírás korlátait, meglepi magát, a közönséget, a zsűrit.



Idén André Kertész "Szatírikus táncosnő" című képe áll a középpontban.
André Kertész (1894 – 1985) magyar származású fotóművész a díványon fekvő Förstner Magda táncosnőről készítette egyik legismertebb felvételét.

Kertész 1925-től több mint tíz évet töltött Párizsban. Itt találkozott a fiatal Förstner Magdával 1926-ban, akit rögtön meg is hívott Beöthy István szobrász rue Daguerre-en található stúdiójába, hogy felvételeket készítsen róla. Förstner beleegyezett a találkozóba és másnap a megbeszélt időpontban meg is jelent a műteremben, ahol Kertész mellett Beöthy fogadta a művésznőt.



„Azt mondtam neki: csinálj valamit, ami a stúdiósarok szelleméhez hasonló. Elkezdett mozogni a szófán. Hirtelen csinált egy mozdulatot. Csak két expozíciót készítettem. Nem kell száz tekercseket elfényképezni, ahogy manapság csinálják. Az embereket csodás dolog mozgás közben fényképezni. Azt jelenti, hogy el kell kapni a megfelelő pillanatot: a pillanatot, amikor valami átváltozik valami mássá. Ez a kép egyfajta torzulás, mint az úszóról készült képem.” – emlékezett vissza Kertész a fotózás körülményeire.


forrás: Magyar Fotográfiai Múzeum


2. A pályázat zsűrije

László Zsuzsi – grafikus, a Három Hét Galéria arculatának, plakátjainak tervezője

Aknay Csaba – fotográfus, a Három Hét Galéria állandó művésze

Kincses Károly - fotómúzeológus, szakíró

3. A pályázat technikai követelményei, a benyújtás módja, határideje:

Egy pályázó maximálisan 3 db képet küldhet be. Sorozat nem adható be.

A kép készülhet digitális kamerával, vagy bármely analóg technikával, ekkor azonban a képet digitalizálni kell. Beadható bármely grafikai eljárással alakított kép is, ám a zsűri ekkor nem a technika alkalmazását, hanem az alkalmazás tartalmát, a képhez hozzátett értéket fogja vizsgálni.

A benyújtás módja kétlépcsős:

Első lépésben a pályázáshoz minimum 600, maximum 1000 pixel (hosszabbik oldal) nagyságban, közepes jpg tömörítéssel elmentett állományt beküldeni az info@haromhet.hu e-mail címre. A beérkezett pályázatokat minden esetben e-mailben visszaigazoljuk. Ajánlott levele küldésekor a tértivevényt automatikusan beállítani. A kiállításra kiválasztott és díjazott műveket később, kérésre kell nagy méretben benyújtani. Ehhez a minimális elvárás, hogy a digitális állomány legalább 8 mp-es kamerával készüljön, szkennelt állomány esetében pedig a hosszabbik oldal érje el a 60 cm-t 300 dpi felbontás mellett. A bekért képeket a galéria szerverére kell majd feltölteni, melynek adatait a kiállítók válasz e-mailben fogják megkapni. A bekért eredeti képek elküldhetők a galéria címére is bármely adathordozón:

Három Hét Galéria 1114 Budapest, Bartók Béla út 37.

A képek elnevezése: vezetéknévkeresztnévképszám.jpg, pl: kovacsgabor1.jpg


4. Pályázati naptár


A pályázat benyújtásának határideje (kisméretű képek feltöltésének határideje): 2012. november 14. éjfél (szerda)

A kiállítandó képek alkotóit emailben értesítjük az eredményről legkésőbb 2012. november 20. (kedd)

A nyomtatható méretű képek feltöltésének, illetve adathordozón való beérkezésének határideje 2012. november 30. (péntek)

A kiállítás megnyitója: 2012. december 12. (szerda) 19 óra, a Három Hét Galériában.


5. A pályázat díjazása


A nyertes pályázó 100. 000,- Ft értékű fotóműterem-használatot nyer.

További 9-14 pályázó kiállításra kerülő képének nagyítását a kiíró vállalja, a képekkel a szerzők szabadon rendelkeznek a kiállítás bezárását követően, azokat tehát ajándékba kapják.

10. 000,- Ft értékű gasztonómiai vouchert ajánlott fel a győztesnek a Hadik kávéház/Szatyor bár.

10. 000,- Ft értékű fotónyomtatási és nagyítási vouchert ajánlott fel a MRÁZ fotó.

A nyertes, és a kiállításra válogatott további alkotások 2012. december 12-től, 2013 február 16-áig lesznek láthatóak a Három Hét Galériában.


6. Képek értékesítésének lehetősége

A Három Hét Galéria értékesítheti a kiállított képeket a szerző előzetes, írásbeli hozzájárulásával, mellyel kapcsolatban minden anyagi és jogi tartalmat külön szerződésben rögzít a kiállító művésszel.


7. A pályázat jogi háttere

Pályázhat minden természetes személy, aki a pályázati kiírás feltételeit elfogadja.

A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen. A pályázó a kép beküldésével egyben a pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az saját szerzői műve, azzal nem sért más szerzői jogot valamint tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást.

A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek díjmentes felhasználására minden esetben, a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A kiíró díjmentesen jogosult a művek kiállítására, továbbá díjmentesen használni az alkotást a kiállításhoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez.

A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót –esetlegesen- könyv alakban, illetve elektronikus formában megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.

A pályázat kiírója a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja. A kiíró a pályaműveket fokozott gondossággal kezeli.

A határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.



2012. 09. 01.

Glázer Attila galériavezető

Három Hét Galéria


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése